Még utoljára leráztam a karomat, hogy izmaim elernyedjenek, majd mindkét kezem ökölbe szorítottam. Éreztem, ahogy az izzadságom a magnézium porral keveredik a tenyeremen, de nem foglalkoztam vele, hisz az edzés utolsó öt percében voltunk.
- Janet felkészül, Elody, te következel! - nézett rám szigorú szemmel az edzőm, Ms. Wright. Szigorú nő volt, aki ritkán dicsért, viszont kezei alatt hihetetlenül sokat fejlődtem az elmúlt nyolc évben, és végső soron csak ez számított.
Kezeimet a magasba emeltem, majd egy lendülettel ráfogtam a gerendára, és lábaim átemeltem rajta. A folyamat gyorsan rajzolódott ki a fejemben, amire szükségem is volt, mert várakozási időm nem volt az egyes gyakorlatok között. Könnyedén felfordultam a tornaszerre, majd egy minél tökéletesebb gyertyát próbáltam kivitelezni, melyből állásba érkezve rögtön haladtam tovább. Minden egyes ugrásnál könnyebbnek éreztem magam, tanárom szavai a fülemben csengtek, ahogy elrugaszkodtam a gerendától, majd lábfejeim újra megtalálták a tornaszert. Izomból próbáltam dolgozni, és nem csak lendületből, ami azért nehéznek tűnt bizonyos helyzeteknél.
Hangosan fújtam ki a levegőt, amikor lábaim egy utolsó forgással egybekötött ugrással földet értek, és addig a pillanatig észre sem vettem, hogy visszatartottam a lélegzetem. Kontyomból kicsúszott egy tincs, mely megrezgett a leheletemtől, de nem figyeltem rá, minden erőmmel szívem dobogásának lelassításán voltam, hisz úgy szárnyalt, mint az őrült. Fókuszálnom kellett kissé, hogy figyelmem újra a környezetemre fordítsam. Barátnőm, Heather halványan mosolygott Wright mögött, az utánam lévő lány pedig kissé mérgesen bámult rám. Nem volt rossz a kapcsolatunk, de éreztem, ezzel a folyamattal magasra tettem a lécet, arról nem is beszélve, hogy végre formában éreztem magam, majd' kicsattantam az energiától.
És ez természetesen látszott is rajtam.
Az edzőm csak bólintott komor arccal, mely nála egy tapssal ért fel, és már szólította is a következőt. Hallottam még, ahogy parancsokkal - tanácsokkal - látja el Janettet, de a vizes flakonomat felkapva már elhagytam a termet. Heather a nyomomban haladva csacsogott, miközben hajgumimat próbáltam kirángatni sötétbarna hajamból. Valami buliról volt szó.
- ...szóval mit szólnál, ha eljönnél velem? - tért végre a lényegre, miután már rövidnadrágom egy farmerszoknyára cseréltem, és épp a felsőmmel bajlódtam. Elgondolkozva néztem rá. Tudtam, hogy direkt csak ma hívott meg, ezzel is kevés választási lehetőséget hagyva nekem.
- Timéknél lesz? - vontam fel a szemöldököm kérdőn. Meglepődtem, hisz Oregon déli városa, Springborn az egyetemi életéről volt híres, melyhez természetesen szórakozóhelyek, kocsmák is tartoztak.
- Aha, a hokiklub szervezi, ők pedig házibuliként hirdették meg, el kellene jönnöd, mindenkit szívesen látnak az egyetemen kívülről is - nézett rám csillogó szemekkel. Minden ilyen alkalomra próbált beszervezni, habár nem mindig volt lehetősége rá, hisz míg ő nappali képzésen tanult minden hétköznap a helyi egyetemen. én addig hazavittem a tanulnivalóm, levelező képzést csináltam, hogy a tanulás mellett pénzt is tudjak keresni, és még az edzésekre is maradjon időm. Így pedig gyakorlatilag ki voltam zárva mindenféle klubból, bezzeg Heather! Tagja volt a jóga-, a francia-, a vita- és még a mexikói konyha klubnak is, és szabad bejárást élvezett a pókerklubba és a focicsapat tagjai is örömmel látták mindig, jóképű barátjára hivatkozva. - Ne már, El, kérlek! Olyan rég voltunk együtt bulizni. Fogadnék, hogy idén még nem is voltál semmilyen szórakozóhelyen!
- Azért ez nem olyan nehéz, még csak október közepe van... Nem értem rá - dobáltam bele a cuccaimat a táskámba, majd pedig a vállamra kapva várakoztam, hogy barátnőm is összeszedje magát.
- Ma viszont tudom, hogy nincs semmi programod, szóval végre kimozdíthatnád a segged az albérletből, és ismerkedhetnél! - kacsintott rám, és felém dobta az átizzadt pólóját, amit elkapva rögtön visszajuttattam az arcába. Még akkor is nevettünk, mikor kiléptünk az épületből, és Heather még utoljára figyelmeztetve az este hét órára elindult az ellenkező irányba, mint én.
---
Amikor aznap később a ruháimat nézegettem, hirtelen óriási idegesség kerített hatalmába, és nem engedett. Akkora, amekkorát még a versenyek előtt sem szoktam érezni, sőt még egy új munka első napján sem. Ezek már rutinszerű dolgok voltak az életemben, természetesen a szocialitásom rovására. Sosem voltam egy party-arc, az emberekkel való ismerkedést nem lehetett az én asztalomnak mondani, ezért lassan már minden olyan alkalmat kerültem, amikor ismeretlen emberekkel kellett volna kapcsolatot létesíteni. Példaként az egyetem.
Már lassan azon voltam, hogy felhívom Heather-t, mert fogalmam sem volt, milyen ruhában érdemes kimozdulni otthonról egy ilyen helyre úgy, hogy ne nézzenek kurvának, azonban ekkor a kezembe került egy gyönyörű mélykék peplum felsőt, mely derekamig rásimult felsőtestemre, onnan pedig egy rövidebb szakaszon bővebben folytatódott. Háromnegyedes ujjait látva pedig biztos voltam abban, hogy tökéletes, hisz a kissé hűvös időjáráshoz is passzolt. Fehér nadrággal és szandállal kombináltam, és egészen büszke voltam magamra, hogy egy gyors sminkeléssel is időben kész voltam, ahhoz képest, hogy még vacsorát sem igazán ettem, nehogy ne készüljek el. Végül pedig csak kellett még a kanapén üldögélnem tíz percet, mire megszólalt végre a csengő, én pedig a kézi táskámat felkapva és az ajtón kilépve csatlakoztam barátnőmhöz és barátjához, Vincenthez.
- Elody - mondta szórakozottan a srác,a sötétkék autója ablakán kihajolva. Igazán jól nézett ki a jármű, de ha fegyvert fogtak volna a fejemhez sem említettem volna meg neki ezt, mert akkor kaptam volna egy két órás kiselőadást, hogy nem a kinézet számít. Így inkább csak mosolyogva integettem, és beszálltam hátulra, ahol mindenféle CD hevert tokostól, tok nélkül az ülésen. Mindent arrébb nyomva végül sikerült befurakodnom a kocsiba, ahol köszönés helyett egy nagy sóhajt hallattam.
- Büszke vagyok rád - vigyorgott Heather egy kicsit hátrafordulva, de a következő pillanatban már a rádiót nyomkodta, Vince zeneízlését kifigurázva, amit barátja csak vigyorogva hallgatott, míg vissza nem vágott. Szerettem a társaságukat, mindig ügyeltek arra, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül a társaságukban, ami általában vicces csipkelődést takart, ez pedig jól esett.
Ez az út sem volt más, mint többi, mégis az egyre közeledő bulinak még a gondolata is idegességgel töltött el. Remegő lábakkal hagytam ott végül Heather-ék oldalán az autót, és egy kicsit lemaradva baktattam mögöttük az óriási ház felé. A házból zene szivárgott ki, mindenhonnan emberi hangok hallatszottak. Hiába érkeztünk kicsit később, mint a buli kezdete, nem mi voltunk az egyetlenek, akik a ház felé tartottak. Nem messze tőlünk egy pár sétált kézen fogva a party felé, közvetlen mellettünk pedig lányok kisebb csoportja igyekezett befelé magassarkújukban és miniszoknyájukban. Abban a pillanatban elszégyelltem magam, öltözékem nem odavalónak éreztem, tekintetemmel pedig rögtön Heather-t kerestem, hogy le tudjam csekkolni, miben jött el. Neki mégiscsak nagyobb tapasztalata volt, mint nekem. Éppen fintorogva fordult oldalra, hogy pont át tudjon csusszanni két hokis között, akik máris ismerősként köszöntötték barátját. Ő viszont csak ment előre integetve nekem, hogy én is kövessem.
- Arra gondoltam, szeretnél esetleg találkozni egy-két barátommal - kacsintott, majd a házba belépve megállt pontosan az ajtóban, és onnan nézett körbe. A buli már nagyban folyt, közvetlen mellettünk két fiatal élvezte egymás társaságát, mikor megláttam a fiú kezét esetleges barátnője szoknyája alatt, hirtelen nem tudtam, hova nézzek, így inkább a zenére ugráló egyetemistákat figyeltem. Egy másik szobába is átláttam, ahol épp egy sörpong nevű bulijátékot játszottak. Nem igazán égtem a vágytól, hogy kipróbáljam, de Heather már sokat mesélt róla, így biztos voltam benne, hogy az este bármelyik pillanatában megtalálhatom majd ott. Ő azonban most pont az ellenkező irányba indult, egy kerti ajtó felé. A buli természetesen arra sem állt meg, egy grillezés közepén találtuk magunkat, ahol a zene csak még hangosabb és hangosabb volt.
- Heathy, kit látnak szemeim! - hallottam a hátam mögül egy vékony, magas hangot, mire mindketten megfordultunk.
Még ha kényszerítenének sem tudnék egyet sem visszamondani, az akkor bemutatott emberekből, csak jöttek sorban, én pedig már az elején elvesztettem a fonalat, majd pedig Heather-t. Kinn már sötétedett, nem ismertem senkit és a szoba tele volt részeg alakokkal. Tökéletes. Nekem való helyszín.
Ki kellett jutnom.
-Hé, csinoska, kérsz inni? - nyújtott felém egy magas, illuminált állapotban lévő fiú egy pohár... Valamit. Csak megráztam a fejem, és az embereken átfurakodva a földszint felé vettem az irányt. Mikor jöttünk fel egyáltalán? Erősen a korlátba kapaszkodva megálltam egy pillanatra, és vettem egy mély levegőt. A hasam görcsbe szorult, én pedig úgy éreztem, legszívesebben sírnék, azt gondoltam, az este már nem lehetne rosszabb. Hogy én mekkorákat tudok tévedni!
A lépcső szélére álltam, hogy el lehessen menni mellettem, de egy fentről lefelé guruló fiúnak nem elég fél méter. Hirtelen egy lökést éreztem a vállamnál, a következő pillanatban pedig már a fejem először a lépcsőfokoknak ütközött, majd pedig a padlón koppant, mikor már nem volt lejjebb. Az viszont nem boldogított igazán, hogy egy félrészeg idegen fekszik rajtam. Vagyis feküdt, mert a következő pillanatban már le is gurulva rólam, a kezét nyújtotta.
-Hölgyem? - mosolygott féloldalasan, mire én csak nagyot nyelve elfogadtam a felém nyújtott kezet. A lépcső tetején a zenét átüvöltve több hokis is beszólogatott az előttem álló támadómnak, én pedig csak akkor konstatáltam, hogy egy egész ismerős srác lökött le a lépcsőn. - Nem fáj a fejed? Kicsit mintha megsérült volna - mondta hunyorogva, és már nyúlt is volna a halántékomhoz, ha nem lököm el a kezét.
- Köszi, Vince, jól vagyok - szóltam, majd fordultam is volna, hogy megkeressem Heather-t. Tudtam, hogy milyen féltékeny, és ha meglátott volna a barátjával, biztosan félreértette volna a helyzetet. Azonban a fiú nem így gondolta, és a könyökömet megfogva tartott vissza az otthagyásától.
- Heather azt üzeni, hogy elmentek Pia-val cigit venni, de amint tudnak, jönnek vissza. Ha haza szeretnél menni, szólj majd, annyit azért nem ittam - hajolt egész közel, hogy halljam szavait. Csak bámultam rá, végül azonban bólintottam, de elhatároztam magamban, hogy máshogy jutok haza.
Ezek után még kevésbé találtam a helyem, próbáltam meghúzni magam, de egyre gyakrabban került a kezembe egy-egy sör, esetleg rövid. Szédültem, ahogy megéreztem az alkohol szagát, mely szinte csábított, és tizenhat éves koromra emlékeztetett. A poharat szorítva léptem be egy fürdőszobába, ahol a vécére lerogyva pihentettem remegő térdeimet. Felsőm egy részére sör borult, és tudtam, ha most nem mosom ki, sosem fog kijönni, így erőt véve magamon felálltam, és a sört a kád szélére helyezve a csaphoz léptem. Az ajtón dörömböltek, de ügyet sem vetve rá vizet engedtem a kezemre, majd a ruhám benyomva alá dörzsölgettem. Kezeim remegtek a hidegtől, és úgy összességében a buli gondolatától, így a következő pillanatban az egész öltözékemet összevizeztem. Lassan tél volt, én pedig vizesen a nyitott ablaknál álltam, amin keresztül még mindig a buli zenéje ömlött befelé. Könnyeim csorogtak szépen-lassan lefelé, miközben még mindig folyattam a vizet, és leültem a kád szélére a "söröm" mellé. Az ajtón már nem dörömböltek, a zene pedig már váltott, de én csak ültem ott, és átkoztam magam, hogy sikerült erre Heather-nek rávennie. Nem tudtam, hogy kerülök haza, vagy hogy egyáltalán abban a percben mit csináljak, csak a régi, gondtalan, felelőtlen életemet akartam visszakapni, amikor még semminek sem érdekelt a következménye. Hirtelen mozdítottam meg a kezem és nyúltam az alkoholért, amely a következő pillanatban már a torkomat égette. Könnyeimet ittam együtt a sörrel, és hirtelen az az érzés öntötte el az agyamat, amit úgy szerettem. Kitisztultam fél perc alatt, és tudtam, hogy a szép, gondtalan jövő pár órája következik. Aztán egy másik gondolat kúszott be a szemem elé. A rózsaszín köd felszállása utáni időszak. Amikor rájövök, hogy még lentebb vagyok, mint pár itallal azelőtt, amikor rájövök, hogy már nem csak az életem, hanem én is darabokban heverek.
Még jobban sírtam. Könnyeim már megállíthatatlanul folytak, én pedig csak hagytam, hogy kijöjjenek. Ki akartam önteni a sört a csapba, de már nem volt mit, ami még jobban elkeserített, így csak lerogytam a földre, és a telefonom után nyúltam. Hosszú ideig csak csörgött, már majdnem feladva letettem, amikor végre meghallottam aggódó hangját. Nem értettem mit mondott, és torkomon nem akart kijönni egy hang sem, de végül egy kicsit összekaparva magam kinyögtem az egyetlen mondatot, ami eszembe jutott:
-Kérlek, segíts!
